Üröm hirdetések
Velocafe Apartman
A Velocafe Apartmanok Üröm községben találhatók, Budapest közvetlen szomszédságában.
Üröm festői szépségű falucska, mely ötvözi magában a régit és az újat, a múltat és jelent. A legrégebbi emlék egy római kori mérföldkő, mely a katolikus templom előtt látható, a legújabbak, pedig modern mai épületek, köztük apartmanházunk.
Természetesen az apartmanházban is ötvöződik a történelem a mai korral. Az épület helyén egykor kőfaragó műhely működött egy régi sváb parasztházban, amely a helyi kőbányából szállított kőből, kézzel épült. Az építkezés során megtartottuk és felhasználtuk a régi épület bontásából a faragott köveket, és ez látható most külső burkolatként az új épület homlokzatán, valamint feltűnnek díszítő elemként a párkányokon a szobák belsejében is.
Általános információk:
Az apartmanok az épület felső szintjén helyezkednek el, a belső udvarból közelíthetők meg. Felszereltségük: fürdőszoba zuhanyzóval, WC-vel, konyha mikrohullámú sütővel, elektromos főzőlappal, hűtővel, nappali TV-vel, hálószoba, zárt parkoló. Környezet: Az apartmanházhoz hatalmas belső udvar tartozik, melynek egy része zárt parkoló a vendégek részére, másik része növényekkel beültetett pihenő kert. A kert része, egy kőből épített fatüzeléses kemence és mellette szintén kőből rakott bográcsoló, vagy hússütő rész. Tekintse meg fotó galériánkat!Tevékenységek:
Miért érdemes nálunk megszállnia? • A főváros közvetlen szomszédságában vagyunk. • Budapestre az út nem hosszabb, mint bármely fővárosi külső kerületből.(kb. 20 perc a városközpont) • Nagyon jó a közlekedés ( volánbusz- Árpád hídi metró megálló 20 perc, személygépkocsi -10-es út – Bécsi u. 10 perc.) • Tömegközlekedéssel és gépjárművel is egyenesen a város szívében van 15-20 perc alatt. • A volánbusz megálló az apartmanháztól kb.150m-re van, Üröm központjában. • Jó levegőn, kellemes környezetben pihenhet, távol a zajos, szmogos várostól. • Remek kiránduló és kerékpározó hely, kiváló kiindulópontja a csillagtúráknak. Látnivalók, turista útvonalak, kerékpáros túrák Látnivalók: Ürömön: • Alexandra Pavlovna, József nádor első felesége, az orosz cár leányának sírkápolnája. • Római kori mérföldkő (Kr.u. 200-ból) Marcus Aurélius felirattal. • Kálváriadomb, az 1895-ben épült Kálvária szobrait helyi kőből készítették. • XVIII. századi kőhíd • Római katolikus templom, mely az írásos emlékek szerint, már 1702-ben működött.Internet:
A nyilvános helyiségekben vezeték-nélküli internet áll rendelkezésre díjmentesen.Vendégparkolás:
Ingyenes privát parkolás lehetséges helyben.Pontos cím:
Üröm Dózsa György út 2/aTelefonszám:
+36205440298E-mail cím:
velocafe2010@gmail.co,Weboldal:
www.velocafe.eu661 megtekintés, 2 a mai napon
Szállás keresés
Legnépszerűbb mai szállások
- Apartmanház (8 megtekintés)
- Velence Resort & Spa (5 megtekintés)
- Actor Business Hotel Budapest**** (5 megtekintés)
- Nádas Kemping (5 megtekintés)
- Apoka Vendégház (4 megtekintés)
- Erdei Faházpanzió, Shaolin Falu, Kaqun fürdő (4 megtekintés)
- Imola Apartman (4 megtekintés)
- Orfúi szállás (4 megtekintés)
- Romantic Camping (4 megtekintés)
- Nyugodt pihenés a Mályi Tó partján (4 megtekintés)







