Miskolc hirdetések
HOTEL SZELETA***
Hotelünk a Bükki Nemzeti Park területén, Lillafüred közelében, Miskolc-Alsóhámorban található. A szálloda két épületből, és egy különálló recepcióból áll, melyet körbe ölel a Szinva patak halk csobogása, a Bükk friss levegője és az erdő.
Rendelkezünk részben fedett – autóbuszok fogadására is alkalmas – parkolóval, valamint tágas pihenőkerttel, ahol játszóterünk várja a gyermekeket.
Általános információk:
Földrajzi fekvése rendkívül szerencsés, hiszen a Hotel közelében található Lillafüredi Erdei vasút, Szeleta barlang, István Cseppkőbarlang, Hámori Tó, Szinva Patak vízesés, Őskohó, Garadnai Pisztrángos, Vadaspark akár gyalogtúrával is megközelíthetők. A tapolcai Barlangfürdő, a Diósgyőri Vár, a Bánkúti sícentrum és egyéb nevezetességek rövid autózással, vagy akár tömegközlekedéssel is elérhetőek. Ideális a természetet kedvelőknek, mert a Bükk keleti kapujában, erdővel körülölelt festői völgyben fekszik a Szinva patak partján. Az üzletemberek számára is kiváló ajánlat, hiszen a fárasztó nap után már néhány természetben töltött óra is felüdülést, feltöltődést ad.Tevékenységek:
A Hotel 22 db kétágyas szobával és 3 db lakosztállyal, részben fedett ingyenes parkolóval rendelkezik. A szobákban színes TV, minibár, telefon, WC, zuhanyzó, ingyenes Internet kapcsolat (Wi-Fi) van.Egyéb szolgáltatások:
Az áraink tartalmazzák az ÁFA-t, svédasztalos reggelit, szauna, külső medence, sókamra, fedett parkoló rész használatát. A hotel területén lehetőség van játszótér használatára, labdajátékokra, tollasozásra, pingpongozásra, lengőteke használatra, stb. Gyermekek részére: kiságy, fürdető kád, etetőszék, mese TV. Továbbá díjmentesen igénybe vehetik vezeték nélküli Internet szolgáltatásunkat. Külön díjazás ellenében biztosítunk álló szolárium, illetve masszázsfotel szolgáltatást. Új szolgáltatásunk a belépőjegy értékesítés vendégeink részére, mely a Barlangfürdőbe, a Diósgyőri várba és az Állatkertbe szólhat, és kb. 10%-al olcsóbb, a helyszínen történő jegyváltásnál. A különteremben 35-40 fő részére családi rendezvények, konferenciák, előadások rendezhetők, ahol a technikai felszerelés biztosított (beépített projektor, 2db flipchart, komplett audióvizuális rendszer). Étterem-étkezés: Közvetlen a szálloda mellet egy, illetve a közelbe további két jó hírű étterem is található, melyek üdülési csekket is elfogadnak, továbbá Lillafüreden több büfé jellegű szolgáltató is található. Megközelítés: Személygépkocsival: Budapest felől az M3-as autópályáról lehajtás a Miskolc déli lehajtón. Innen jól látható útbaigazító táblák jelzik az útvonalat Lillafüred felé. Miskolc-Alsóhámorhoz közeledve a főútvonalon Hotel Szeleta táblák kalauzolják a vendégeket. Megközelítés tömegközlekedéssel: Vasútállomásról: Érkezés Miskolc Tiszai Pályaudvarra. A pályaudvarról 1-es jelzésű autóbusszal vagy az 1-es villamossal a Diósgyőri városrész megállóig. Majd az 5-s vagy 15-s autóbusszal alsóhámori megállóig. Buszpályaudvarról: Érkezés Miskolc Búza térre Az 1-es autóbusszal a Diósgyőri városrész megállóig. Majd az 5-s vagy 15-s autóbusszal alsóhámori megállóig. Programlehetőségek/távolság: A közelben az alábbi programlehetőségek teszik teljesebbé a kikapcsolódását: Hámori-tó; Anna barlang; István barlang; Szinva-patak vízesés; Kisvasút megálló: 1 km Szeleta barlang: 1,5 km Állatkert: 2 km Őskohó: 5 km Garadna pisztrángos: 6 km Diósgyőri vár: 6 km Barlangfürdő: 19 km Miskolc belváros: 10 km Miskolc Tiszai pályaudvar: 15 km Barlangfürdő: 19 km Szilvásvárad: 25 km; Eger, Tokaj: 50-60 km HOTEL SZELETA Árai: 2011. 01. 03 - 2011. 06. 09-ig, illetve 2011. 08. 29 - 2011. 12. 28-ig KIVÉVE a kiemelt időszakok*: 2 nap / 1 éjszakára, 2 ágyas szoba, 1 főre: 12.500.- Ft. 2 nap / 1 éjszakára, 2 ágyas szoba, 2 főre: 15.000.- Ft. 2 nap / 1 éjszakára, lakosztály 2 főre: 19.000.- Ft. 2 nap / 1 éjszakára, lakosztályban 3. főként, ill. pótágyon: 6.000.- Ft 3 nap / 2 éjszakára, 2 ágyas szoba, 1 főre: 23.000.- Ft. 3 nap / 2 éjszakára, 2 ágyas szoba, 2 főre: 28.000.- Ft. 3 nap / 2 éjszakára, lakosztály 2 főre: 36.000.- Ft. 3 nap / 2 éjszakára, lakosztályban 3. főként, ill. pótágyon: 11.000.- Ft. 4 nap / 3 éjszakára, 2 ágyas szoba, 1 főre: 31.500.- Ft. 4 nap / 3 éjszakára, 2 ágyas szoba: 39.000.- Ft. 4 nap / 3 éjszakára, lakosztály 2 főre: 49.500.- Ft. 4 nap / 3 éjszakára, lakosztályban 3. főként, ill. pótágyon: 13.500.- Ft. 5 nap / 4 éjszakára, 2 ágyas szoba, 1 főre: 38.000.- Ft. 5 nap / 4 éjszakára, 2 ágyas szoba, 2 főre: 48.000.- Ft. 5 nap / 4 éjszakára, lakosztály 2 főre: 60.000.- Ft. 5 nap / 4 éjszakára, lakosztályban 3. főként, ill. pótágyon: 16.000.- Ft. Hosszabbítás, 2 ágyas szoba, 1 főre: 9.500.- Ft./éj. Hosszabbítás, 2 ágyas szoba, 2 főre: 12.000.- Ft./éj. Hosszabbítás, lakosztály 2 főre: 15.000.- Ft./éj. Hosszabbítás, lakosztályban 3. főként, ill. pótágyon: 4.000.- Ft./éj. 2011. 06. 10. - 2011. 08. 28.-ig valamint a kiemelt időszakok*: 2 nap / 1 éjszakára, 2 ágyas szoba, 1 főre: 14.000.- Ft. 2 nap / 1 éjszakára, 2 ágyas szoba, 2 főre: 17.000.- Ft. 2 nap / 1 éjszakára, lakosztály 2 főre: 21.000.- Ft. 2 nap / 1 éjszakára, lakosztályban 3. főként, ill. pótágyon: 7.000.- Ft 3 nap / 2 éjszakára, 2 ágyas szoba, 1 főre: 26.000.- Ft. 3 nap / 2 éjszakára, 2 ágyas szoba, 2 főre: 32.000.- Ft. 3 nap / 2 éjszakára, lakosztály 2 főre: 40.000.- Ft. 3 nap / 2 éjszakára, lakosztályban 3. főként, ill. pótágyon: 13.000.- Ft. 4 nap / 3 éjszakára, 2 ágyas szoba, 1 főre: 36.000.- Ft. 4 nap / 3 éjszakára, 2 ágyas szoba, 2 főre: 45.000.- Ft. 4 nap / 3 éjszakára, lakosztály 2 főre: 55.500.- Ft. 4 nap / 3 éjszakára, lakosztályban 3. főként, ill. pótágyon: 16.500.- Ft. 5 nap / 4 éjszakára, 2 ágyas szoba, 1 főre: 44.000.- Ft. 5 nap / 4 éjszakára, 2 ágyas szoba, 2 főre: 56.000.- Ft. 5 nap / 4 éjszakára, lakosztály 2 főre: 68.000.- Ft. 5 nap / 4 éjszakára, lakosztályban 3. főként, ill. pótágyon: 20.000.- Ft. Hosszabbítás, 2 ágyas szoba, 1 főre: 11.000.- Ft./éj. Hosszabbítás, 2 ágyas szoba, 2 főre: 14.000.- Ft./éj. Hosszabbítás, lakosztály 2 főre: 17.000.- Ft./éj. Hosszabbítás, lakosztályban 3. főként, ill. pótágyon: 5.000.- Ft./éj. Háziállat: 3.000.- Ft./éj 2011. 05. 01-től 2011. 09. 30-ig minden hétvégére - a péntek vagy szombat éjszakát tartalmazó foglalás esetén - valamint az év összes ünnepi hosszúhétvégéjére* minimum kétéjszakás megrendelést tudunk elfogadni! *Kiemelt időszakok: 2010-ben: október 29, 30, 31, 2011-ben: március 11, 12, 13, 14; április 22, 23, 24; október 28, 29, 30, 31.-éjszakát tartalmazó foglalás. Gyermekkedvezmények: A szülőkkel egy szobában tartózkodó gyermek(-eknek) 4 éves korig 100%, 12 éves korig 50% kedvezmény a pótágy árából! Amennyiben egy szülő - egy gyermek, vagy két szülő - két gyermek tartózkodik 1 vagy 2 szobában abban az esetben, az egyágyas és a kétágyas szobaár különbözetéből tudjuk biztosítani a kedvezményt. Csoportosan: Megállapodás szerint további kedvezmény. Fizetési mód: Kézpénz, Üdülési csekk, Bankkártya, AXA, K&H és Tempó egészségpénztár. Idegenforgalmi adó (2010-ben): 400.- Ft/éj/fő.Internet:
A nyilvános helyiségekben vezeték-nélküli internet áll rendelkezésre díjmentesen.Vendégparkolás:
Ingyenes privát parkolás lehetséges helyben.Bejelentkezés:
14:00-tólKijelentkezés:
11:00-igLemondás:
14 napon belül 50%, 3 napon belől vagy a lemondás elmaradása esetén a szállásdíj 100%-át köteles a megrendelő megfizetni.Háziállatok:
Térítés ellenében hozhatóak.Elfogadott hitelkártyák:
amex, visa, visa elektron, mastercard, maestroPontos cím:
3517. Miskolc, Szeleta u. 12-14.Telefonszám:
+36 46 530 130E-mail cím:
info@hotelszeleta.huWeboldal:
www.hotelszeleta.hu224 megtekintés, 1 a mai napon
Szállás keresés
Legnépszerűbb mai szállások
- Faházas Üdülő Balatonalmádi-Káptalanfüred (4 megtekintés)
- Balatoni nyaralás Fonyód-Alsóbélatelepen (4 megtekintés)
- Hotel Esztergom (4 megtekintés)
- Lenzl's Panzió (3 megtekintés)
- Apartmanház (3 megtekintés)
- Rózsakert Vendégház (3 megtekintés)
- Romantic Camping (3 megtekintés)
- Falusi szálláshely Kemencén (3 megtekintés)
- Hotel Kitty - Miskolc-Tapolca (3 megtekintés)
- Hotel Millennium (2 megtekintés)
Hírlevél
Címkék
24 órás recepció
apartman
Autókölcsönző
bababarát
Bár
Cipőtisztítás
Családbarát
Családi szobák
csendes
Csomagolt ebéd
Fax/fénymásolás.
Fűtés
Gyermekfelügyelet
Jacuzzi.
Jegyiroda.
Játszótér
Kert
Kerékpárkölcsönző
Kerékpározás.
Kijelölt dohányzóhely.
Lift
Légkondicionálás
Masszázs
Mosoda
Nemdohányzó szobák
nyugodt környék
Poggyászmegőrzés
Pénzváltó
Reggeli a szobában
Reptéri transzfer
Szauna
Szobaszervíz
Szobák/létesítmények mozgáskorlátozottak számára
Szolárium
Szuvenír/ajándékbolt
Széf
Terasz
Tárgyaló/bankett létesítmények
Utazásszervezés
Vasalás szolgáltatás
Vegytisztítás
Étterem
Összes közös- és magánhelyiség nemdohányzó
Újságok
Üzleti központ









